Feleségek és édesanyák lelki hétvégéje

Március 6-8. között tizenkettedik alkalommal szervezzük meg a feleségek-édesanyák lelki hétvégéjét a csíksomlyói Jakab Antal Házban, amelynek mottója az idén: Asztalt terítesz és táplálsz engem. Rendezvényünk témájával a Gyulafehérvári Főegyházmegyében meghirdetett Eucharisztia évéhez kapcsolódunk.
Ezt mondja magáról Jézus: „Én vagyok az Élet Kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” (Jn 6,35) Isten a legnagyobb dolgot adta nekünk, amikor a kenyér színe alatt önmagát ajándékozta nekünk az Oltáriszentségben. Az Eucharisztia keresztény életünk forrása, táplálója. Jézus az Eucharisztiában való jelenléte által át akar formálni bennünket. Ha befogadjuk, rendkívüli hatásai lehetnek ennek testi és lelki életünkben egyaránt. Ezt szeretnénk tudatosítani, megtapasztaltatni azokkal a feleségekkel, édesanyákkal, akik ebben az évben igent mondanak meghívásunkra.
Mit jelent számomra az Eucharisztia? Milyen megtapasztalásaim vannak ezzel kapcsolatosan? Mennyire vagyok jelen a mindennapokban Jézus és a körülöttem élők számára? Hogyan fejezem ki szeretetemet Jézus felé, a családom, a mellettem élők fele? Milyen a szolgálatom feléjük? Mit tehetek azért, hogy a szentmise még inkább ünnep legyen számomra? – ezekre és sok más hasonló kérdésere keressük a választ ezen a hétvégén.
Tervezett témák és előadók:
A. Jelenlét, mint kenyér (Szénégető István családpasztorációs referens)
B. Változva átváltozva (Szénégető István családpasztorációs referens)
C. Eucharisztia: átalakító találkozás (Fülöp Magdolna SSS – Kolozsvár)
D. Tanúságtételek az elhangzott témák kapcsán
A hétvége részvételi díja: 30 lej/fő/hétvége. Ez az összeg nem tartalmazza a szállás, illetve az étkezés költségeit.
A teljes ellátást igénylők számára az összköltség 200 lej/fő/hétvége (reggeli – 15 lej, ebéd – 15 lej, vacsora – 15 lej, szállás – 40 lej/éjszaka/fő, részvételi díj 30 lej).
Bejelentkezni február 26-ig lehet az alábbi e-űrlap kitöltésével, a regisztrációt csak az előleg (50 lej) befizetése után tekintjük véglegesnek (határidő: február 27)!
Számlaadataink: Oficiul Pastoral Arhidiecezan pentru Familii – Cod fiscal: 27225935 – Cod IBAN: RO48 RNCB 0193 1174 7099 0001, BCR Central Tg. Mureș. Az átutalás tárgya “donatie” és föltétlenül írják oda a résztvevő teljes nevét is.
Az előleget önkéntes munkatársainknál személyesen is be lehet fizetni:
Alcsík: István Editke – 0742 254 728
Felcsík: Kelemen Zsóka – 0748 997 956
Brassó: Komán Katica – 0724 512 290
Gyergyószentmiklós: Balázs Hajni – 0745 486 267
Kézdivásárhely: Kertész Marika – 0743 152 008
Marosvásárhely: Bakó Marika  -0742 139 380 vagy Csúcs Nóra – 0753 200 737
Sepsiszentgyörgy: Csiszér Hajnalka – 0745 126 188
Székelyudvarhely: Farkas Enikő – 0743 077 440
Szükség esetén információ a kertesz.maria@csalad.ro e-mail címen, vagy a 0743 152 008-as telefonszámon kapható 8 és 15 óra között.
A lelki hétvége pénteken 18 órakor kezdődik és vasárnap ebéddel ér véget.
FIGYELEM! Teltház van, a lelki hétvégére a regisztrációt lezártuk, a jelentkezőket már VÁRÓLISTÁRA SEM TUDJUK FOGADNI!
OO

 

 A RENDEZVÉNY PLAKÁTJA

Dátum

Már 06 2020 - Már 08 2020

Idő

Egész napos
Csíksomlyó

Helyszín

Csíksomlyó
Jakab Antal Ház - Szék utca 147

Szervező

Családpasztorációs Szolgálat
Telefonszám
0748-663.201
Email
kertesz.tibor@csalad.ro
QR Code

2 hozzászólás

  1. Pál Mária 2020-02-12 - 08:37 - Válasz

    Jó napot, szeretnék érdeklődni a Feleségek és anyák hétvégére mikortól lehet regisztrálni?

  2. Fábián Salamon Ildikó 2020-02-12 - 22:12 - Válasz

    Sziasztok! Mikor lehet jelentkezni, vagy csak en nem latom , vajon nalam van a hiba? Szivesen mennek, es lehet vegre egy baratnom is eljonne kicsi babaval 🙂

Hagyj üzenetet