HÁZASSÁGERŐSÍTŐ HÉTVÉGE ONLINE

ÚJRATÖLTVE!

Az országos járványhelyzet miatt hozott legújabb rendelkezések nyomán kénytelenek voltunk változtatni. A csíksomlyói Jakab Antal Ház már csak 25 személyt tud fogadni, várhatóan az étkezdéje is bezár. Ennek ellenére örömmel és lelkesedéssel hívunk és várunk – ezúttal egy online-lelkinapra!

HOGYAN JUSSUNK MÉLYEBB EGYSÉGRE?

Együttérezve ugyanarra törekedjetek. (Fil 2,2)

A házasságkötés által eggyé válunk a társunkkal. Ahogy ezt a Szentírásban több helyen is olvashatjuk: „A kettő egy test lesz.” (Ef 5,31) Ez nemcsak fizikai, szexuális egyesülést jelent, jóval több ennél: a személyek válnak eggyé.
Isten így tervezte meg a házasságot, Ő azt akarja, hogy minden házaspár együtt maradjon, és egyre teljesebb egységben éljék meg a mindennapjaikat. „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19, 6) Ezért folyamatosan dolgozni kell Isten segítségével!
Mit jelent az Isten szerinti egység? Mi az igazi egység feltétele? Melyek az egység akadályai? Hogyan juthatunk mélyebb egységre? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereshetitek a választ a tanítások, páros és kiscsoportos beszélgetések segítségével. A rendezvényen lesz közös ima és szentségimádás is.
Előadók: Kertész Tibi és Marika (Kézdivásárhely)
Tanúságtételek: Balázs Robi és Hajni (Gyergyóremete), Péter Berci és Júlia (Székelyudvarhely)
A lelki hétvége október 24-én, szombaton 9 órakor kezdődik és 17 órakor szentségimádással ér véget. Kérjük a házaspárokat, hogy vegyenek részt a teljes programon!
Részvételi díj: 50 lej/pár.  
Az összeget „Donatie program octombrie + a családnév” megjegyzéssel kérjük legkésőbb október 23-a, péntek délig befizetni bankszámlaszámunkra. A regisztrációkat csak ezután tekintjük véglegesnek, a bejelentkezett házaspároknak e-mailben küldjük a kapcsolódási lehetőséget a Zoom-hoz.
Számlaadataink:
Oficiul Pastoral Arhidiecezan pt. Familii
Cod fiscal: 27225935
Cod IBAN: RO48 RNCB 0193 1174 7099 0001
BCR Central Tg. Mureș
A résztvevők száma korlátozott!
Szükség esetén információ a kertesz.tibor@csalad.ro e-mail címen, vagy a 0748 663 201-as telefonszámon kapható hétköznapokon 8 és 15 óra között.

A REGISZTRÁCIÓT LEZÁRTUK!

A rendezvény plakátja:

 

 

 

Dátum

okt 24 2020

Idő

09:00 - 17:00
Online esemény

Helyszín

Online esemény

Szervező

Családpasztorációs Bizottság..
Telefonszám
0748 663 201 (KERTÉSZ TIBOR programszervező)
Email
kertesz.tibor@csalad.ro
QR Code

Hagyj üzenetet

Go to Top