Szülők Iskolája 2018

Szeretettel várjuk családok jelentkezését az idei, július 31-e és augusztus 4-e között Szelterszfürdőn megrendezésre kerülő főegyházmegyei családos táborunkba.

A programot immár harmadik éve „Szülők iskolája” néven ajánljuk a családoknak. Célja főleg a kisebb vagy kamaszkorú gyermeket nevelő szülőknek nyújtott megerősítés és támasz. Inkább a meghittebb, lazább együttlétre törekszünk, ezért úgy alakítjuk a tábor napirendjét, hogy a családok, a szülők és a gyermekek minél többet lehessenek együtt.

A tábor idei témája a természetfeletti élet továbbadása, a családi ima. Hisszük, hogy a szülőknek, mint Isten hírnökeinek, az Isten által végbevitt csodás művek hirdetőinek az a megtiszteltetés jut osztályrészül, hogy ők sajátíttassák el a gyermekekkel az imádság nyelvezetét. Nekik kell megtanítaniuk őket, hogyan beszéljenek az Úrral, hogyan lehet spontán és egyszerű párbeszédbe kerülni vele, és miként lehet ebbe a párbeszédbe bevonni a mindennapi élet eseményeit. Lelkivezetőnk Szénégető István családreferens, marosvásárhely-remeteszegi plébános lesz.

A tábor egy olyan alkalom, ahol a családok találkozhatnak egymással egy olyan program keretében, ahol lehetőségük van az elcsendesedésre, az Istennel való kapcsolatunk ápolására, a párkapcsolatunk építésére, bensőséges és vidám együttlétre más családokkal, kikapcsolódásra és pihenésre. Ezek a tábori együttlétek segítenek abban, hogy házastársi kapcsolatuk elmélyüljön, családi életük élőbbé és meghittebbé váljon.

A délelőttök folyamán, a 40-45 perces felvezetők után a téma kapcsán beszélgetünk. A gyerekeiteknek nem lesz szervezett program, de a kisebbek számára (2-6 év) a délelőtt folyamán felügyeletet is tudunk biztosítani. Délután és este szabadidős tevékenységek, kirándulás, tábortűz, szentségimádás, szentmise lesz.

AMIRE SZÁMÍTHATTOK:
– egy lelkigyakorlatos együttlétre házastársatokkal, más házaspárokkal, előadásokra, tapasztalatok megosztására, tanúságtételekre, csoportos beszélgetésekre, közös imára
– friss levegőre, kirándulásra
– sok vidámságra, játékra, közös éneklésre, jó beszélgetésekre és minden egyéb jóra, ami belefér
– lehetőség lesz pappal, lelkigondozóval való személyes beszélgetésre is

NÉHÁNY FONTOS TUDNIVALÓ:

– A program helyszíne a Szent Gellért Alapítvány táborhelye, egy háromszintes, teraszos épület, hatalmas füves udvarral, borvízforrással, faházikókkal, kis- és nagy patakkal. A házban a szobák emeletes ágyasak, a folyósón közös fürdővel, a faházikókban van fürdőszoba. Az elcsendesedést, pihenést segíti, hogy a tábor területén nincs telefonjel.

– Kizáró jellegű feltétel, hogy a családból a férj és feleség is vegyen részt a tábor egész időtartama alatt. A részvétel a tábor teljes idejére szól, azaz kedd déltől szombat délig.

KÖLTSÉGEK:

A tábor költségeire támogatást kaptunk, ezért tudtuk csökkenteni az árakat!

Szállás és étkezés a tábor egész idejére: a 10 év fölötti gyermekeknek és felnőtteknek 240 lej/fő, a 7 és 10 év közötti gyermekeknek 200 lej/fő, a 3 és 7 év közötti gyermekeknek 150 lej/fő, a 0 és 3 év közötti gyermekeknek 50 lej/fő.

Jelentkezni az alábbi elektronikus űrlap kitöltésével július 20-ig lehet. A 300 lejes előleget “Donatie tabără + a családnév” megjegyzéssel kérjük a bejelentkezés után befizetni bankszámlaszámunkra, legkésőbb július 22- ig. A bejelentkezésetek csak ezek után tekintjük véglegesnek. A regisztráltaknak részletes programot is küldünk.

Számlaadataink: Oficiul Pastoral Arhidiecezan pt. Familii – Cod fiscal: 27225935 – Cod IBAN: RO48 RNCB 0193 1174 7099 0001, BCR Central Tg. Mureș

Bármilyen kérdésetek van a táborral kapcsolatban, megírhatjátok a kertesz.tibor@csalad.ro e-mail címre, illetve hívhattok a 0748 663 201-es telefonszámon.

A BEJELENTKEZÉST LEZÁRTUK!

A rendezvény plakátja:

Dátum

Júl 31 2018 - aug 04 2018

Idő

Egész napos
Szeltersz

Helyszín

Szeltersz
Szent Gellért Rehabilitációs és Rekreációs Ház

Szervező

Családpasztorációs Szolgálat
Telefonszám
0748-663.201
Email
kertesz.tibor@csalad.ro
QR Code

Hagyj üzenetet