LELKIGYAKORLAT FELESÉGEKNEK ÉS ÉDESANYÁKNAK

VÁLTOZÁSOK IDEJÉT ÉLJÜK

“Én veletek vagyok” Mt 28,20

Ez az év az eddigi kihívásokon túl újabb változásokat hozott életünkbe. Az életünk során eddig is kerültünk már olyan helyzetbe, amikor nem láttuk előre hogy mi fog történni, vagy az, ami következett az félelemmel töltött el sőt, olyan dolgok történtek velünk, hogy elveszítettük a biztos talajt a lábunk alól.
A szembejövő, sokszor kényszerű változások között meg tudjuk-e hallani szívünk mélyén azt a hangot, amiben Isten azt súgja hogy Ő velünk van?  Erre a hangra szeretnénk odafigyelni ezen a hétvégén, szembenézve félelmeinkkel, kicsinyhitűségünkkel, tehetetlenségünkkel, mindazzal, ami visszafog, ami akadályozza a továbblépést. Isten arra bíztat hogy emlékezzünk arra, amikor „beavatkozott” életünkbe, akikor felfedeztük Őt, aki erőt ad a változáshoz, s most is arra hív hogy tegyük meg a mi első lépésünket.
A programot vezeti Bakó Mária lelkigondozó, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
Időpont: 2020. Október 16-18. 
A program  péntek délutántól vasárnap délig tart, kérjük a program teljes egészén részt venni!
Témáink személyes elmélyítése mellett kiscsoportos beszélgetésekre is sor kerül, műhelymunkával, mozgással, s arra is lesz lehetőség, hogy mélyebben találkozzunk Istennel a szentmisében,  közös ima által.
Helyszín: Székelyudvarhely, Szent Pio lelkigyakorlatos Ház, Dózsa György u. 15 sz.
A lelkigyakorlatos jelleg megőrzéséhez a létszám  korlátozott! A HELYEK MÁR BETELTEK
Megosztható Fb-esemény: https://www.facebook.com/events/632182450800472/.
A program tartalmáról további információkat kérhet Bakó Marikától a 0742-139380-as számon vagy az  iroda@csalad.ro címen.

REGISZTRÁCIÓ

 

Dátum

okt 16 2020 - okt 18 2020

Idő

Egész napos
Székelyudvarhely

Helyszín

Székelyudvarhely
Szent Pió Lelkigyakorlatos Ház

Szervező

Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház és Családpasztorációs Iroda
Telefonszám
0742-139.380
Email
iroda@csalad.ro
QR Code

Hagyj üzenetet

Go to Top