👁‍🗨 2 641

Március 17-18. között szervezzük meg a feleségek-édesanyák lelki hétvégéjét a csíksomlyói Jakab Antal Házban. Az idei témánk: „Szabadon dönteni. Örömmel élni. Szeretettel szolgálni.”

Ma egy nő számára folyamatos kihívást jelent a fenti három fogalom. Hogyan lehetek szabad a döntéseimben, úgy, hogy jól és jóra használom az Istentől kapott szabad akaratomat? Hol húzódnak a határaim és hogyan lehetek ezekre tekintettel a döntéseimben? Hogyan juthatok olyan döntésekre, amelyekben később is szabadnak tapasztalhatom meg magam?

Mindezt örömmel, hiszen Jézus azt mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen tibennetek és örömötök ezzel teljes legyen” (vö. Jn 15.11)

Feleségként és édesanyaként ott sorakozik életünkben a házastársunk és gyermekeink mellett a háztartás, a munka és hivatás, a tágabb család szükségletei (pl. idős szüleink ápolása), sőt sokaknál lelki szolgálatok is egy imacsoportban, plébánián, lelkiségi mozgalomban.

Hogyan tehetjük mindezt örömmel és szeretettel? Nem egy állandóan feszült, kimerült, házsártos személyként, hanem nyitott, másokkal kapcsolódni képes, örömteli és örömét másokkal is megosztani tudó, Isten szeretetében vonzó nőként?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ meghívott előadóink és tanúságtevőink segítségével, valamint saját tapasztalataink megosztásával. Péter Júlia Székelyudvarhelyről, Bartis Kinga Gyergyószentmiklósról, István Editke Csikbánfalváról, Kertész Marika Kézdivásárhelyről és Lőrincz Erika Korondról fognak segíteni minket a témában való elmélyülésben, amit kiscsoportos beszélgetésekkel, szentmisével, szentségimádással teszünk teljessé. Szabadon, örömmel és nagy szeretettel várjuk a találkozást!

A programhoz való hozzájárulás 100 lej/fő, amit a regisztrációt követően kérünk március 15-e, szerda 12 óráig a Családpasztorációs Iroda bankszámlájára „DONATIE + a résztvevő neve” megjegyzéssel átutalni (Oficiul Pastoral Arhidiecezan pt. Familii – Cod fiscal: 27225935 – Cod IBAN: RO48 RNCB 0193 1174 7099 0001, BCR Central Tg. Mureș)

FIGYELEM! A bejelentkezést csak ezt követően tekintjük véglegesnek! A programhoz való hozzájárulás összege nem tartalmazza a szállás és étkezés (vacsora, reggeli, ebéd) költségeit.

A csíksomlyói Jakab Antal Házban a résztvevők teljes ellátást igényelhetnek. Ennek költségei: szállás (kétágyas szobában 65 lej/fő/éjszaka, három-vagy többágyas szobában 60 lej fő/éjszaka), étkezés (reggeli – 29 lej, ebéd – 25 lej, vacsora – 27 lej). Kérjük a szállás és ellátás igénylését a regisztrációs űrlapon jelezni! Ennek ellenértékét majd a helyszínen kell kifizetni.

Kérjük a jelentkező feleségeket, édesanyákat, hogy vegyenek részt a teljes programon, amely pénteken 18 órakor kezdődik és szombaton este ér véget. Pénteken 17 órára már várunk, hogy idejében tudjunk kezdeni.

Szükség esetén információ az iroda@csalad.ro e-mail címen, vagy a 0734 888 418-as telefonszámon kapható hétköznapokon 9 és 15 óra között.

A programon való részvételhez bejelentkezés szükséges!

REGISZTRÁCIÓ ITT!

0