A következő gondolatokat egy gyermek írta le. Minden szülőnek legalább egyszer el kellene olvasnia. Hiszen a gyermekekben nem az marad meg elsősorban, amit mondunk nekik, hanem amit teszünk.

„Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, megetettél egy kóbor cicát. Ebből megtanultam, hogy szép dolog, ha gondoskodunk az állatokról.

Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, a kedvenc sütimet készítetted el. Megértettem, hogy az életben apró dolgok is válhatnak különleges ajándékká.

Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, éppen imádkoztál. Ebből megtudtam, hogy van Isten, akivel bármikor beszélgethetek, és megtanultam, hogy bízzak benne.

Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, ebédet főztél, és elvitted egy beteg ismerősünknek. Ebből megtanultam, hogy egymásról gondoskodnunk kell.

Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, idődet és pénzedet olyan emberekre szántad, akik rászorulnak. Megértettem, hogy akiknek többjük van, adniuk kell a sajátjukból azoknak, akiknek kevesebbjük van.

Mikor nem is gondoltad, hogy észreveszem, jóéjt-puszit adtál. Ebből megéreztem, hogy biztonságban vagyok, és szeretsz engem.

Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, könnyek szöktek a szemedbe. Megértettem, hogy az életben érhetnek fájdalmas dolgok is, és nem baj, ha ilyenkor sír az ember.

Mikor nem is gondoltad, hogy látom, hogyan gondoskodsz rólunk, elhatároztam, hogy én is megpróbálom a tőlem telhető legjobbat adni.

Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, mindvégig láttalak. Szerettem volna így szólni: Köszönöm, hogy láthattam mindazt, amiről te nem is gondoltad, hogy látom!”