Erasmus + felnőttanulási projekt keretében találkoztunk a szegedi Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért és a Gyulafehérvári Családpasztoráció munkatársai, hogy közösen kidolgozzuk a kevesebb lehetőséggel rendelkező vagy családi kapcsolatban önkénteskedni kívánók jobb befogadása érdekében tervezett szervezi és önkéntes workshopok tartalmát, melyekre 2025 hátralévő hónapjaiban kerül majd sor.
A jó hangulatú és hatékony találkozó során felépítettük a tervezett műhelyek tartalmát és időbeosztását, meghatároztuk a használni kívánt önkéntes menedzsment és szervezetfejlesztési eszközöket.

Reméljük hogy a projekt során saját szervezeteink illetve a még bekapcsolódó civil szervezetek is sokat tanulhatunk, fejlődhetünk, valamint a közöttünk lévő szakmai kapcsolatokat is erősíthetjük. A projekt tapasztalati alapján tippgyűjtemény készül, melyet három nyelven, magyarul, románul és angolul is el lehet majd érni honlapunkon.
Hagyj üzenetet