GYULAFEHÉRVÁRI RÓMAI KATOLIKUS FŐEGYHÁZMEGYE - CSALÁDPASZTORÁCIÓS KÖZPONT
Úton Isten felé – Különbözőségeink összehangolása
„Én azért jöttem, hogy életük legyen ” Jn, 10, 10
Mit kezdünk különbözőségeinkkel? A család a mai változások közepette is meg kell találja azt, ami összeköti, ami erőt ad, felismerje hogy mennyi érték és erő van a különbözőségeinkben is.
A házasság prófétai jel: az egyháznak a nagy álma hogy az egység megvalósuljon, ennek a földi tükörképe, leképeződése a házasságban van ahol a kultúrák össze tudnak kapcsolódni. A reformáció 500. évében a figyelmünket a vegyesházasságokban élőkre irányítjuk azért hogy őket megerősítsük a hitük gyakorlásában, identitásuk gazdagságát átélve legyenek jelen a házasságban, egymást segítve a keresztény élet kiteljesedésében.
A program péntek este 5 órától szombat estig tart, kérjük a program teljes egészén résztvenni! Bejelentkezés nov.14-ig.
Helyszín: Szentegyház utca 2.szám, Kolozsvár
Meghívottak:
Illyés Magda – pszichológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Katolikus Teológia karán tanársegéd
Horváth Levente – református missziós lelkipásztor, a Bonus Pastor Alapítvány elnöke és Horváth Mária szociális munkás, a Bonus Pastor Alapítvány munkatársa, öt gyermek szülei
Szeretettel várjuk a házaspárokat, felekezettől függetlenül, nem csak a vegyes házasságban élőket. Várjuk a házasságra készülőket, együttjárókat és azokat is, akik a házaspárok életét segíteni szeretnék!
Témáink személyes elmélyítése érdekében az előadások és ima mellett páros és kiscsoportos beszélgetésekre is sor kerül műhelymunkákkal és mozgással.
Részvételi díj: 20 lej/pár
Szállást, étkezést a bejelentkezéskor kell külön kérni. Gyerekfelügyelet is lesz, kérjük bejelentkezéskor a megjegyzésekhez a gyerekek korát, nevét is beírni.
Az ökumenikus sorozat támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) – Reformációs Emlékbizottság.
Bibliai alapok a különbözőségeinkről, adományainkról, az Isten felé fordulásunk módjairól
Horváth Levente református missziós lelkipásztor és felesége Mária saját tapasztalataikat osztják meg a családokkal való munkáról, a felek egymáshoz közeledésének lehetőségeiről, személyes életükből
11:15 - 13:30
Kiscsoportos foglalkozás
13:30 - 15:00
Ebédszünet
15:00 - 16:40
Egység a különbözőségben - különbözőségeink, mint erőforrások
Családok tapasztalatai, csoportbeszélgetés
16:40 - 17:00
Szünet
17:00 - 18:30
Közös életutunk - Saját és egymás erősségeinek felfedezése
Műhelymunka Bakó Mária lelkigondozónak, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja munkatársának vezetésével
Hagyj üzenetet