Május 31-én szombaton Rómában rendezik meg a családok szentévi zarándoklatát a világegyház számára. A Szentatya kérése volt minden egyházmegye felé az egész világon, hogy hacsak lehetséges, ezzel a zarándoklattal egyidőben helyi szinten is kapjanak lehetőséget a családok arra, hogy egy, a szentévi búcsúnyerés kegyelmének kiosztására felhatalmazott, helyi templom felé is részt vehessenek egy zarándoklaton, hiszen sokan, talán a legtöbben nem tudnak majd eljutni Rómába. Ez ugyanígy történik a többi tematikus szentévi zarándoklat során is, amelyek a szentév egyes dátumain kerültek, kerülnek sorra, ahol például az egészségügyben dolgozók, a nagyszülők vagy a média szakemberek a meghívottak.
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében négy templom van kijelölve a szentévi búcsúnyerésre, ezek közül május 31-én szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomba hívjuk egyházmegyénk családjait: szülőket, gyermekeket, fiatalokat, nagyszülőket, gyermeküket egyedül nevelőket, jegyeseket, özvegyeket, azaz mindenkit aki családban, családi kapcsolatokban él. A zarándoklat középpontjában az ünnepi szentmise, gyóntatás és imádság áll, mely lehetővé teszi a szentévi búcsú elnyerését. Ezt szeretnénk azonban kiegészíteni színes családi programokkal, műhelyekkel, lesz például a szentév kulcsszavai köré épülő családi kalandtúra, rajzpályázat a gyerekeknek, mesék Szőllőssy Szilárd bábszínésszel, szentévi logó készítő műhely és egy olyan imaséta, ahol a Szent Család útját elmélkedhetjük át és kapcsolhatjuk össze saját családunk életével.
Várjuk egyházmegyénk családjait szeretettel!
Hagyj üzenetet