A Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért (Szeged) és a Gyulafehérvári Családpasztorációs Iroda (Marosvásárhely) az Erasmus+ program támogatásával 2024 decemberétől 15 hónapos projektet indított, „Útépítés a befogadó, rugalmas és a családokat bevonó önkéntesség gyakorlati megvalósítása felé” címmel (2024-1-HU01-KA210-ADU-000254522).
Projektünk célja, hogy a koordinátor és partner szervezetnél, valamint további humán fókuszú civil szervezeteknél a környezetünkben, út épüljön a befogadó, rugalmas és a családokat bevonó önkéntesség felé. Ezzel szeretnénk lehetővé tenni az önkéntességbe való bekapcsolódást kevesebb lehetőséggel rendelkező személyek és családok számára is (például fogyatékkal élők, vagy akik vidéki környezetben élnek ahol korlátozottak a közlekedési lehetőségek, vagy az adott országkisebbségéhez tartoznak, stb.) és azok számára is, akik családtagjaikkal együtt szeretnének önkénteskedni.
Projektünkben szeretnénk tanulási lehetőséget biztosítani a fenti témáról a résztvevő nonprofit szervezetek munkatársai és önkénteseik számára, országonként 2-2 szervezeti és 1-1 önkénteseknek szóló workshop keretében, ahol meg tudják osztani a saját tapasztalataikat és szükségleteiket az önkéntesekkel való munkával kapcsolatban.
A projekt tapasztalatok alapján létrehozunk egy olyan segédanyagot, egy online módszertani és tipp gyűjteményt, amely a kevesebb lehetőséggel rendelkezők és a családi kapcsolatban lévő önkéntesek inkluzív bevonásához ad módszereket.
Hagyj üzenetet