👁‍🗨 915

A Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs bizottsága október 24-én online lelkinapot szervezett házaspárok számára. Bár a meghirdetésben még a csíksomlyói Jakab Antal Ház szerepelt helyszínként, egy héttel a rendezvény előtt teljesen át kellett szervezni a programot. A jó beszélgetések, a bensőséges hangulatú együttlét pozitív visszajelzés volt a szervezők számára, hogy bár sokan idegenkednek a világhálón szervezett online rendezvényektől, Isten tud működni ezeken a kapcsolódásokon keresztül is.

Egy körülöttünk széthullani látszó világban nehéz beszélni az egységről. Amikor minden ellene szól, akkor nehéz építeni az egységet. Az egyre több területen is megnyilvánuló feszültség, bizonytalanság beékelte magát a családjaink életébe, a házastársi kapcsolatokba.

Ennek ellenére hisszük, hogy Isten ugyanaz maradt – tegnap, ma és mindörökké. A reménység Istene nem változtatott a házassággal kapcsolatos eredeti szándékán és azt akarja, hogy minden házaspár egyre teljesebb egységben élhesse meg mindennapjait. Igaz, hogy ezért folyamatosan dolgozni kell – ezt tették a lelkinapon részt vevő házaspárok is, és sok szép megtapasztalással gazdagodtak.

A résztvevő házaspárok beszámolóiból:

„Nagyon nagy ajándéknak tekintem, hogy létrejött ez a lelkinap, ahogyan a képernyő életre kelt előttünk. Isten képes minket még „a száraz csontok állapotából”, a halálból is visszahozni, ezt a mai nap folyamán is éreztük. Reménységet adott, hogy Isten elkezdett cselekedni mindannyiunk életében, elkezdett felépíteni. Onnan visz tovább minket, ahol vagyunk.”

„Úgy éreztük, hogy bár online kapcsolat volt, de mintha élőben lettünk volna együtt. A tanúságtételek, a kiscsoportos beszélgetés is abban erősítettek meg, hogy a mélységeinkben Isten az Ő szelídségével szólít meg, és ebben óriási erő van.”

„Egy házaspár nem attól lesz keresztény, mélyen hívő katolikus, hogy nincsenek gondjaik, problémáik, hanem inkább attól, hogy őket is megtöri az élet, de kitartanak.”

„Nem akartunk részt venni a lelkinapon, így online, mert nem kedveljük ezt a kapcsolódási formát.  Ennek ellenére nagyon mélyen érintett. Azt határoztuk el, hogy külön-külön és együtt is szorosabbra kell fűznünk a kapcsolatot Istennel, mert így lesz Ő harmadik kapocs a házasságunkban. A kiscsoportos beszélgetés alatt sokat sírtunk és sokat kacagtunk.”

„Merjünk Istenre nézni, és ne az akadályokat, a hiányosságokat nézzük, mert ezek nem nagyobbak nála, és Vele együtt meg tudjuk oldani azokat.”

„Ha az ember képes a hívó szót felismerni, akkor kezdődik a változás az életében.”

„Isten országa itt van közöttünk, és jó látni azt, hogy él bennünk, ahogyan él a házastársainkban. A házasságunkat ünnepelni kell, mert Isten ajándéka, mert az a Szentháromság kicsiben, mert szentség, egy olyan hely, ahol találkozhatunk Istennel. Ünnepelni kell azt, hogy lehetünk egymásnak, hogy ilyen szép kapcsolatokban él az Isten. Tudatosítanunk kell, hogy sohasem lehetünk elég friss házasok ahhoz, hogy ne építsük a kapcsolatunkat.”

Kertész Tibor

TÁMOGATOM

ADOMÁNYÁVAL MISSZIÓNKAT SEGÍTI

Ha teheti támogassa a munkánkat. Köszönjük!

TÁMOGATOM