👁‍🗨 630

2023. március 17-18. között ismét megszervezésre került a feleségek és édesanyák lelki hétvégéje Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A másfélnapos rendezvényre több mint 140 feleség és édesanya érkezett. „Szabadon dönteni. Örömmel élni. Szeretettel szolgálni.” – ez volt az a mottó, ami köré szerveződtek a hétvége eseményei.

Péntek este Kertész Marika, a Családpásztor Evangelizációs Szolgálat munkatársa arra bátorította asszonytársait, hogy a mindennapok forgatagában, a különböző női szerepek közötti „egyensúlyozásban” ne veszítsék szem elől a legfontosabb identitásukat, hogy ők a Mennyei Atya szeretett lányai; csak ennek tudatában képesek megvalósítani Isten álmát az életükben.

„Aki nem tud nap, mint nap az istengyermeki identitása tudatában élni, az sodródni fog, nem lesznek Isten szíve szerint való céljai, nem lesz kellő önbizalma, biztonságérzete, és emiatt boldogsága sem. Nem fog tudni szabadon dönteni, örömmel élni, és szeretettel szolgálni.” – hangsúlyozta az előadó.

A vacsora után az „Igazából mennyország” című játékfilm néhány részletének megtekintése, és a hozzá rendelt kérdések tették könnyebbé az ismerkedést a kiscsoportokban. A pénteki program a nap eseményeire visszatekintő examennel zárult.

Szombat délelőtt a Székelyudvarhelyen élő Péter Júlia előadásában többek között arra biztatta a jelenlevőket, hogy mindig Isten és a vele töltött minőségi idő kapjon elsőbbséget az életükben.

„Az az igazi szeretet, amelyiket megosztják. Ha házaspárként élő és működő szeretetkapcsolatunk van, be fogjuk tölteni azt az elhívást, amit az Isten adott nekünk, hogy Isten szeretetének jelei lehessünk ott, ahol élünk azáltal, hogy szabadon, örömmel és szeretettel Istenben maradunk.” – emelte ki a háromgyerekes édesanya.

A délelőtt második felében tanúságtételek hangzottak el, amelyekben többek között önmaguk elfogadására, az Isten által rendelt szolgálat felismerésére és betöltésére, valamint „énidő” betervezésére kaptak bátorítást a résztvevők.

Szombat délután a feleségek, édesanyák kiscsoportokban oszthatták meg egymással felismeréseiket, megtapasztalásaikat az elhangzottakról.

A lelki hétvége szentségimádással és szentmisével zárult.

Kertész Tibor

A résztvevők beszámolóiból:

„Az idei téma (is) nagyon aktuális volt minden édesanyának, mert hát hogyne szeretnénk így jelen lenni a családunkban: szabadon , örömmel, szeretettel. Azzal a felismeréssel gazdagodtam, hogy nem elég közel lennem a forráshoz, a gyökérhez, rá is kell csatlakoznom. Előttem van, ahogy ott fekszik minden nap az éjjeli szekrényemen a szeretett Bibliám, és sok ideje bele sem lapoztam. Szeretném úgy kezdeni a mindennapjaimat, hogy merítek a forrásból, elolvasom Isten igazságait, mielőtt elindulok a „szolgálatra” a szeretteim felé. Ugyanakkor nem kell önerőből küzdenem a mindennapokban, hiszen emberi gyengeségeimben a Szentlélek segítségemre van. Dicsőség az Úrnak a kegyelmeiért, és azért, hogy segít egyre tisztábban látni a felé vezető utat, amely maga a szabadság, az öröm és a szeretet.” (Gábor Tímea, Gyergyószárhegy)

„A feleségek, édesanyák hétvégéjén való részvétel számomra egy többéves vágy teljesülése. Öröm volt együtt lenni, együtt imádkozni, megosztani és meghallgatni. Amit magammal viszek a mottón kívül, az a sok ölelés, mosoly, buzdítás és olyan gondolatok, igazságok, amelyek újra szíven találtak, vagy amiket most jobban megértettem: irgalommal szemlélni önmagamat is; ha a legfontosabb kapcsolat életemben Istennel van, akkor legyen Ő az első a mindennapokban is; nem elég közel lenni a gyökérhez; a körülmények, élethelyzetek sokszor adottak, de szabadságom van dönteni, hogyan élem meg őket, hogyan reagálok. Hiszem, hogy a Szentlélek emlékeztetni, vezetni fog engem mindezek megélésében.” (Gergely Csilla, Marosvásárhely)

„A feleségek és édesanyák hétvégéjének legfőbb mondanivalója számunkra: »Az Első legyen első«, vagyis Isten legyen az első helyen az életünkben, mindennapjainkban. Azóta arra törekszünk, hogy Vele kezdjük a napot, kérjük az Ő Szentlelkét, hogy vezesse lépteinket. A hétvége alatt a tanúságtételek által újra tudatosítottuk magunkban, hogy Istennek szeretett leányai, a szemefényei és örökösei vagyunk. Nagy feladat alkalmazni a hétköznapjainkban, hogy örüljünk és hálát adjunk mindazokért, akik körülvesznek, és mindazokért, ami körülvesz.
Azt gondoltuk, hogy családunkat és a körülöttünk lévőket szolgálni azt jelenti, hogy áldozattá kell válnunk, de most már felismertük, hogy a ruhák összehajtogatásának is lehet értéket tulajdonítani. Hisszük, hogy ezáltal mindannyiunkban munkálkodik a Jóisten.
Amit magunkkal viszünk: a jót meglátni magunkban, másokban, az életünkben; Isten mellett szabadon dönteni; az örömet, amellyel a Szentlélek megajándékoz, nyitott szívvel tudjuk megélni, és Jézus Krisztus jelenlétében szeretettel szolgáljunk. Hála, hogy ott lehettünk!” (Kerekes Ottilia és Süket Bíborka, Csíkdánfalva)

„Ami sokadik alkalommal is nagyon mélyen megérintett, az volt, hogy ha Istent teszem az első helyre, akkor minden a helyére kerül. Ezt akkor értettem meg igazán, amikor hazaérkezve, másnap a kórházba kellett, hogy vigyem a kicsi fiam, és nagy nyugodtsággal tudtam kezelni a problémákat, amikkel szembesültem. Ugyanakkor jól esett megbizonyosodni arról, hogy szükségem van »énidőre«. Nagyon sokszor vádoltam magam, ha valahová elmentem a gyerekek nélkül, hogy milyen anya vagyok. Ezen a hétvégén azonban megértettem, hogy ennek nem kell így lennie. Az is világossá vált számomra, hogy Istennek valamilyen terve van velem, valamilyen szolgálatra akar elhívni engem, csak még nem tudom pontosan, hogy mi az én utam. Bízom benne, hogy megmutatja.” (Pánczél Anikó, Kézdivásárhely)

„Már gyermekkoromban fontos volt számomra Isten jelenléte az életemben. Több megpróbáltatás is ért az életkoromhoz képest, de vele járva utamat, nem éreztem egyetlen percét sem tehernek, sem hiábavalónak. A legutóbbi megpróbáltatásnál viszont összetörtem. Észrevettem, hogy Katinka kislányomnak egy csomó van elől a bordájánál. Később kiderült, hogy egy érdaganattal állunk szemben és műtéti beavatkozásra lesz szüksége. Nagyon fájt a tudat, hogy elveszíthetjük őt. Egyik este elmentem a templomba, (»egyedül voltam«) és térdre borulva, zokogva kértem Istent, hogy legyen a támaszunk. Abban a fájdalomban valahogy másképp tapasztaltam meg Isten közelségét, mint addig. Hirtelen megnyugodtam és éreztem, hogy a Szűzanya betakar az Ő palástjával. Gondolataim, érzéseim elcsendesültek és én bátran, boldogan léptem ki a templomból. Tudtam, velem van Isten, bármi is történjen!
Később nagyon hálás voltam ezért a fájdalomért neki. Egy csodát tapasztaltam meg általa. Ezen a hétvégén ezt a csodát sikerült megerősíteni. Azt, hogy Isten maga a szeretet és, hogy engem a saját képmására teremtett. Az Ő egyedi teremtménye vagyok, és engednem kell, hogy minden nap munkálkodjon bennem az Ő jóságos szeretete. Általa és vele kell, hogy éljen az életem.” (Fábián Annamária, Korond)