///Tábor a családoknak Ivóban

Tábor a családoknak Ivóban

Augusztus 4–7. között első alkalommal szervezték meg a gyulafehérvári főegyházmegyei családos tábort a Zetelaka melletti Ivóban. Közel harminc család érkezett Hargita, Kovászna, Brassó és Maros megyéből, de egy ötgyerekes, ma már mindenképpen példaképnek számító nagycsalád a magyarországi Gödről utazott ide. A szállást a Kolping tábor biztosította.

A tábor több szinten nyújtott változatos programot a szabadságra, lelki feltöltődésre és megújulásra vágyó családok számára. A tábor programja tartalmában és formailag is túlmutatott egy megszokott tábori rendezvényen.

A lelkigyakorlat részéhez tartozott a rendszeres és közösen végzett ima, a csend, az elmélyülés, a lelki beszélgetés, a szentségimádás vagy a sok kegyelemmel járó kézmeditáció. A tanító, nevelő, önmagunk és egymás megismerését célzó részt a tanúságtételek, előadások, páros és kiscsoportos beszélgetések jelentették. De nem hiányzott a kikapcsolódás sem a játék, tábortűz, táncház, kirándulás, jókedv és ismerkedés révén.

A változatos formát színes tartalom töltötte ki, sok téma került terítékre: Isten és én, én és Isten, ketten – hármasban, nehézségeink megélése, a gyermek mint áldás, gyermeknevelés, családegyház és eukarisztia.
Napjainkban – a globalizáció és uniformizálódás korában – ebben a sikerorientált világban „nem divat”, „nem illik”, „nem ildomos” bevallani, hogy problémáink vannak, hogy elkelne egy kis segítség, megerősítés, hisz látszólag – a világ szemével nézve – talán egyetlen lehetséges megoldás az elkendőzés, kilépés és menekülés a kudarcok elől.

Ennek ellenpéldája volt ez a tábor, amely arra biztatott fiatal és idősebb házasokat, gyermeket és felnőttet, hogy a helyes és hatékony megoldás csakis az Isten felé fordulás, a kommunikáció, a megújulás, a nehézségek közös felvállalása, a keresztek hordozása, az „igen” kimondása újra és újra.
Mindannyian megerősödtünk abban a hitünkben, hogy csak így érdemes élni. Egységben, szeretetben, keresztény családként. Jó volt látni, hogy ma nemcsak a sokat szajkózott értékválság létezik, hanem igenis nap-nap után értékteremtés is történik a családokban. Fontosnak tartjuk, hogy a családok pasztorációjában egy folyamat indult el, hogy megújulhat minden család, ha azt őszintén és hittel kéri és áldozatot hoz érte.

A tábor jellegében is első az egyházmegyében, sikere pedig főleg abban állt, hogy a családok igényéből és ötletéből fakadt és családok szervezésében jött létre. Nagyon jól szervezett tábor és igazi lelkigyakorlat volt számunkra, ahonnan valóban feltöltődve térhettünk haza. Köszönet érte a szervezőknek: elsősorban a kézdivásárhelyi családoknak, különösen Kertész Tibornak és Marikának valamint Szénégető István családpasztorációs lelkésznek és munkatársainak áldásos munkájukért! Juhász András Ernő és Réka

***

„A családos tábort mindenképpen megcsináljuk. Ha Isten ráteszi a kezét – márpedig hiszem, hogy ezt ő álmodta meg – akkor lesz belőle valami” – mondta Szénégető István családpasztorációért felelős lelkész valamikor a tavaly. És lett. A valami megtelt élettel, értékkel, élménnyel, és ami a legfontosabb, Isten jelenlétével. Éreztük Isten jelenlétét a mindennapi imákban, énekekben, a csendes, személyes időben, a házastársak közti páros beszélgetésekben, a kiscsoportos megosztásokban, a játékban, a táncban, a szentmisében, a szentségimádásban, a szervezők kiegyensúlyozott, mindenre kiterjedő figyelmében, a gyerekekre felügyelő fiatalok odaadásában, a szakácsnő munkájában, gyermekeink kacagásában, hancúrozásában…

Kicsit tékozló fiúként érkeztünk a táborba. Már első meghívásra igent mondtunk ugyan, de gondolatban átadtuk magunkat egy tengeri nyaralás csábításának is. Az idő sürgetett, dönteni kellett (elsősorban anyagi okokból): a tenger, a világi kikapcsolódás vagy az egyházmegyei családos tábor. Másodszor is igent mondtunk a táborra. Mindkettőnk döntését a meghívó melegsége is erősítette.

„Kedves családos barátaink! Egy nagy álom megvalósulásának kezdetén állunk. Szívünk régi vágya, hogy itt, a gyulafehérvári főegyházmegyében, legyen egy hely és alkalom, amikor a családok találkozhatnak egymással egy olyan program keretében, ahol lehetőség van az elcsendesedésre, az Istennel való együttlétre – de a kikapcsolódásra és pihenésre is. És mindezt szeretteinkkel együtt, egységben… Istennek nagy tervei vannak családjainkkal, de hogy mindannyian használható eszközzé váljunk az ő számára, fontos, hogy felismerjük az ő pontos helyét a saját életünkben, de a családunk, közösségünk életében is. Hogy mi is „mint élő kövek, épüljünk fel rajta lelki házzá” (1Pt 2,5).

Aztán megérkezésünkkor szobáinkban friss virágcsokrot, tábori újságot, illusztrációval ellátott napi feladatot találtunk. Mindezt a tisztaság és a természet szépsége ölében. Jólesett. Megerősített, hogy jó helyen vagyunk. Délután egy nagy körben (egy sor játék után) lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra. Megfogalmazhattuk elvárásainkat, megoszthattuk házastársunk három pozitív tulajdonságát. Ezzel már elindultak a szálak egymás felé. Azt vettük észre, hogy elég sok hasonló „dolog” van közöttünk.

Fáradtan érkeztünk, a hétköznapi problémáinkat is talán még magunkban hordoztuk, de együtt jöttünk gyermekeinkkel, itt vagyunk, intimitásra vágyódunk, hogy ketten hármasban (együtt házastársammal és Istennel) lehessünk. Miután mind a huszonhét család bemutatkozott, a mintegy száz férőhelyes táborhely megtelt élettel, vidámsággal, hangossággal. A hintákon kacagó gyerekek (felnőtteket is gyakran láttunk!), az asztalitenisz rajongói lelkesen gyakorolták hozzáértésüket, a focipálya is szivélyesen fogadta a többé-kevésbé profi játékosokat.
Jó volt látni a szervező házaspár alázatát és őszinte szolgálókészségét, Marika nagy pocakját. A 9. hónapban járva (!), talán csak napokkal a második gyermekük születése előtt, békésen, figyelmesen tette a dolgát, hogy nekünk minél szebb legyen.

Csodálatos volt látni a sok gyermeket! (Összesen 47 gyermek volt a táborban.) Voltak alig pár hetes kisbabák, két-három hónaposak, voltak két, három, sőt egy ötgyerekes család… Amikor most róluk írok, erőt és életet érzek magamban. Azt érzem, hogy nem az egygyerekes család mintája élő bennem, hanem – talán ősi mintaként – a többgyerekes (annak ellenére, hogy én „egyke” vagyok). Ezúton is hálásan köszönöm nekik, hogy életükkel tükröt tartottak nekem-nekünk!

Gazdagodást jelentettek a személyes, majd a páros és a kiscsoportos beszélgetések. A páros beszélgetéskor mindig a csobogó patak mellé igyekeztünk. (A patak, a hideg és tiszta friss vizével mély jelentést hordozott számunkra. Talán éppen mert életünk forrását, magát Istent kerestük nyitott szívvel és szellemmel.) Öröm volt számunkra együtt lenni. Éreztük, hogy másfél éves gyerekünk, Huba is jó helyen van, szeretettel veszik körül és foglalkoznak vele. És mi is kettesben lehetünk és Istennel.

A kiscsoportos beszélgetések is nagyszerű alkalmat adtak a nyitásra, hogy befogadjunk embereket, más házaspárokat, családokat… gondolataikkal, problémáikkal, érzéseikkel együtt (már érezzük a hiányukat, szeretnénk tudni, hogy vannak, milyen megoldásokat találtak nehézségeikre). A tanúságtételek hitelessége mélyen megérintette lelkünket/testünket … Hálásan köszönjük nekik.

Kedves olvasó testvérünk, szeretnénk téged is meghívni, esetleg pároddal, az egész családdal együtt egy kis elcsendesedésre, reflexióra. Ollózunk a tábori meditációs kérdésekből:

– Mi életem középpontja? Mi(k) az(ok) a dolog, esemény(ek) amiért rajongok? Mi mozgat engem?
– Ki vagy te? Ki neked Isten? Mennyire látszik életünkön, hogy Isten jelen van?
– Hol van Isten helye a kapcsolatunkban (a házasságunkban)? Miben érzem, hogy nekem kell változni? Miben akarok megújulni?
– Miben kell segítsem a páromat, hogy ő is változzon, jobb legyen?
– Miben áldás a gyermek?
– Miben vagyunk mi áldás szüleinknek?

Hiszünk abban, hogy Isten úgy álmodta meg ezt a tábort, hogy folytatása is legyen.

Gödri-Martis család, Sepsiszentgyörgy

Az ivói családos táborban készített fotók ITT tekinthetők meg.

2017-10-26T18:18:55+00:00 2005. augusztus 15.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet