👁‍🗨 731

Nincs két olyan ember, aki annyira tökéletesen összeillene, hogy már önmagában a találkozásuk vagy az egymás iránti szeretetük élethosszig tartó harmóniát ígérne közöttük. Ebből kiindulva megállapíthatjuk, hogy egy normális párkapcsolatban, házasságban óhatatlanul lesznek súrlódások.

Vegyünk egy zenekart, melyben csupa egyforma hangszer játssza ugyanazt a dallamot – a hallgatóság igencsak hamar elunná a koncertet. Ahhoz, hogy harmónia jöhessen létre, különféle hangszereknek kell más-más dallamvezetés szerint játszani. A muzsikusoknak gondosan kell hangolniuk zeneszerszámaikat, hogy tiszta zenekari hangzás jöhessen létre. Ezenkívül pedig rendszeresen és olykor órák hosszat próbálnak, mert csak kemény munkával tudják elérni a kívánt összhatást.

Ezt a képet a párkapcsolatokra, a házasságra is alkalmazhatjuk. Ahol nincsenek különbségek, ott kevésbé várható, hogy a társak kölcsönösen meggazdagítsák egymást. Lényeges azonban, hogy a különbözőségeket összehangolják. Amennyiben újra meg újra gyakorolják magukat ebben, akkor átélhetik kapcsolatuk elmélyülését.

AZ OKOK

Házassági konfliktusainknak nagyon sok oka van: a személyiségünk révén bizonyos mértékig eleve magunkkal hordozzuk a konfliktusok lehetőségét a párkapcsolatunkba. Aki ezt nem hiszi, az zárassa csak be magát egyszer egy másik emberrel együtt kellően hosszú időre egy szűk helyiségbe. Előbb-utóbb összetűzésbe fog kerülni cellatársával.

Minden házasság más, mert minden ember egyedi. Mégis vannak – statisztikailag nézve – nagyon gyakran fellépő nézetkülönbségek.

Elsőként ott vannak a jellembeli különbségek miatti konfliktusok. Egyikükben dúl a tettvágy, tele van ötletekkel és vállalkozókedvű. Mindig szeretne valami új dolgot kipróbálni és felfedezni. Az egyetlen, ami állandó benne, az a változékonysága. A másik nyugodtabb természetű, szívesebben marad otthon, hogy elolvasson egy könyvet, vagy hogy zenét hallgasson. Az egyik nagyon közlékeny, és folyton igényli a beszélgetést, míg a másik befelé forduló és órákon át képes hallgatni.

A másik konfliktusforrás az eltérő képzettség, foglalkozás és társadalmi helyzet, amikor a pásztorfiú megkéri a királylányt, vagy amikor a virágárus lány hozzámegy a herceghez. Ha egy parasztgazda feleségül vesz egy ápolónőt, akkor a feleség talán mindenütt bacilusokat fog látni, míg a férje nem. Aki alkalmazásban áll, az lehet, hogy a munkaideje leteltével mentesül minden felelősség alól, akinek viszont saját üzlete van, nem számolja a munkában töltött időt.

Míg az egyik szülői házban a korai lefekvés és a korai felkelés volt szokásban, addig a másikban későn feküdtek, és későn keltek. Így az egyik házastárs már aludni szeretne, amikor a másik még szívesen olvasna. Az egyik csak a munkájának él, a másik szereti a szépet és élvezni is tudja azt. Az egyik azt hozta otthonról, hogy hajlik a túlzott tisztaságra, a másik szereti az összevisszaságot, de kordában is tudja tartani. Ha mármost mindketten saját szokásaikat akarják érvényesíteni a házasságukban, akkor ez minden bizonnyal nehézségekhez vezet.

Egy férfi, akit az édesanyja elkényeztetett, miután megnősült, hamarosan észrevette, hogy a feleségének esze ágában sincs utánozni az anyósát. Elkezdte összehasonlítgatni nejét az édesanyjával, és ez természetesen mindig az imádott mama javára dőlt el. Anyukája minden reggel többször is ébresztgette, kikészítette neki a ruháit, reggelije pedig egy pontosan négy percig főzött lágytojással és a kávéval egyetemben készen várta őt. A fiatalember mindezt hiányolta, ami megrontotta feleségéhez fűződő kapcsolatát.  Az otthoni szokásoktól, nézetektől, hagyományoktól éppoly tudatosan el kell tudni szakadni, mint a papa és mama asztalától.

A pénzzel való bánásmód komoly feszültségekhez vezethet a párkapcsolatban. Egyikük tehetősebb családból jön, ahol nyaranta messzire utaztak, és sok pénzt költöttek. A másik fél családjában egyáltalán nem tellett drága utazásokra, sok volt a munka és kevés a szabadidő. Az egyik család nagy hangsúlyt fektetett a takarékosságra, a másik viszont nagyvonalúan bánt a pénzzel. Ilyenkor garantálhatóak az alkalmazkodási nehézségek.

Amikor elmúlt az esküvő ragyogása, s alábbhagy a mézeshetek szenvedélye, az ifjú feleségnek tanácstalanságában semmi okosabb nem jutott az eszébe, és a szüleihez fordult anyagi segítségért. Ez a lépés azonban még a pénzügyi gondoknál is nagyobb zűrzavart keltett: az újdonsült férj zavarba jött, hiszen minden tőle telhetőt megtett, mégsem sikerült olyan anyagi feltételeket teremtenie feleségének, amilyenekhez szokott, ezenkívül az apósáéktól kapott havi támogatás is bántotta.

Az anyagi gondok még a legideálisabb kapcsolatban is sok bajt okozhatnak, ám nemcsak a pénz mennyisége, hanem a felhasználási módja is meghatározza a család életszínvonalát, ezért nagy szerepe van az életmód kialakításában.

Az is zavart okozhat a házasságban, ha valamelyik fél rosszul határozza meg, mi élvez számára elsőbbséget. Ha például a férj élete legfontosabb részének csakis a munkáját látja, akkor felesége egyre inkább csökkent értékűnek fogja érezni magát. Talán ő is keres majd magának a házasságon kívül valami „fontosabbat”, vagy csalódottan visszahúzódik.

A feleség is felcserélheti a helyes rangsort, ha mondjuk a családot helyezi a házassága elé. A gyermekeit tekinti elsődleges feladatának, a férjével való házastársi kapcsolatot pedig másodrangúnak. Különösen kritikussá akkor válik a helyzet, ha az asszony a gyermekei iránti odaadását egyfajta házastársi pótléknak tekinti, mi több, gyermekeivel szövetkezve egységfrontot alkot a férjjel és apával szemben. Egy ilyesfajta magatartás nem csupán a házasságon üt mély sebeket, de a gyermekek lelki fejlődésén is.

Csaknem minden családban az egyik szülő szigorúbb a nevelést illetően, mint a másik. Ez általában az apa, de ez esetben pont fordított volt a helyzet. Egy fiatal édesanya odahaza a legidősebb gyermek volt, és őt magát is igen szigorúan nevelték. Párja a legfiatalabb volt öt testvér közül, és így inkább kényeztettek – nem is annyira a szülei, mint inkább a nővérei. Ezeknek a családi felállásoknak maradandó kihatásai vannak, így már senki sem lepődött meg azon, hogy gyermekeik nevelésében inkább az édesanya volt a szigorúbb fél, az édesapa viszont ezt kiegyensúlyozandó gyakran az engedékenyebb. Eltérő hozzáállásuk nemegyszer lett konfliktusok forrása, úgyhogy újra meg újra meg kellett beszélniük egymással nevelési módszereiket.

Az illetékességi területeket is nagyon fontos tisztázni. Ha a gyakorlati kérdések nincsenek megbeszélve, és este mindketten élelmiszerrel teli szatyrokkal érkeznek haza, akkor legalábbis heves szóváltásra lehet számítani. Az ilyen összeütközések viszonylag könnyen elkerülhetőek, ha világosan elkülönítjük egymástól azt, hogy kinek mi a feladata. A házasfelek itt figyelembe vehetik egymás adottságait. Ha a feleség végzettségénél fogva jártas az adó- és pénzügyekben, akkor adott esetben miért ne engedhetné át neki ennek a területnek a kezelését? Ha a férj otthonosan mozog a konyhában, és a serpenyők körüli tevékenység eredménye nemcsak fogyasztható, hanem egyenesen ízletes – tekintse áldásnak ezt a párja.

SZÜKSÉG VAN A ROMANTIKÁRA

A legtöbb házasság nagy reményekkel indul. A párkapcsolatban a szerelem a „kenőanyag”, az intenzív érzés segítségével tud a két, egymástól különböző személyiség – mint két éles sziklakő – összecsiszolódni.
Idővel azonban az ember egyre inkább megismeri a másik szúrós oldalait. A hétköznapok teherré válnak, unalmasakká, sivárrá válnak és az ember megelégeli az egyhangú életet. Mohó kívánság ébred benne a szórakozás után, amit csillapítani is akar, ugyanakkor az önmegvalósítás vágya is fokozottan jelentkezhet.

Házaspárokkal folytatott sok-sok beszélgetésből tudjuk, hogy a hűtlenség egyik oka az, hogy a romantikus vágyak nem kerültek kielégítésre.

A nő esetében a munkahely mellett ott van még a házimunka terhe, amely a gyermekek számának növekedésével egyre inkább lélekölő robottá válhat. A házastárs romantikus szerelem iránt igénye teljesítésre váró „házi feladattá” válik, amin túl kell lenni. Egyre gyakoribb jelenség a családokban, hogy a szoptatási időszak alatt az „apucik” hosszú évekre kikerülnek a közös ágyból.

Azonban fordított esetekről is tudomásunk van. Ha a férj nem törődik társa romantika és gyengédség iránti igényével, és kimaradnak a gyertyafény melletti kötetlen beszélgetések, a feleség abba a veszélybe kerülhet, hogy egy hasonlóan elhanyagolt barátnőnél, vagy a felnövekvő gyermekeinél lel vigasztalódásra. Esetleg felbukkan egy hízelgő szavú nőcsábász, és hirtelen elgyengül.

Minél kevésbé él át valaki beteljesülést a saját házasságában, annál kísérthetőbb lesz a házasságon kívüli ajánlatok tekintetében. Azok a házasfelek, akiknek együttélése megromlott, és úgy érzik, társuktól nem kapnak megértést, könnyebben engednek egy „megértőbb” ember udvarlásának. Ténykérdés, hogy a férfiakat leginkább a szemükön, a nőket viszont a fülükön keresztül lehet elcsábítani.

R. C. Sproul amerikai teológus a házasság kérdéseivel foglalkozó könyvében az elveszett romantika következményeiről így ír: „ez a szindróma, amennyiben kezeletlen marad, szinte elkerülhetetlenül valamilyen viszonyhoz vezet. Az irodalom által népszerűsített, Hollywood és a televízió által pedig romantikus fényben feltüntetett házasságon kívüli viszony nemzeti járvánnyá lett. Lelkigondozói szolgálatom egy bizonyos szakaszában egyidejűleg 16 olyan házaspárral volt dolgom, akiknek házassági problémáik voltak, és ezekbe egy harmadik személy is bele volt keveredve. Minden esetben ugyanazt a kérdést tettem fel a hűtlen félnek: »Mi vonzott ebben a személyben?« , és minden egyes esetben ugyanazt a választ kaptam: »El tudta érni, hogy megint nőnek/férfinak érzem magam«”.

Könnyű ezt az érzést kölcsönözni egy nőnek, ha közben csapjuk neki a szelet, de nehéz ugyanezt házasságon belül megadni neki, ez komoly munkát, odafigyelést igényel. Igazából minden házassági konfliktus oka végső soron a büszkeség, az irigység, az énközpontúság, a féltékenység, a kapzsiság, a harag. Mindez ellehetetleníti a közösséget, és megterheli a kapcsolatokat.

Egy házassági kérdésekben tapasztalt lelkigondozó szerint a keserűség is komoly problémát jelenthet, ennek a gyökere pedig a bántásokban keresendő.

„Ha megbánt téged valaki, akkor ez olyan, mintha a szíved talajába elvetettek volna egy magot. Kétféle módon viszonyulhatsz ehhez: vagy megbocsátasz a vétkesnek, és ezzel kikaparod a vetést, vagy elkezded annak gondját viselni oly módon, hogy gondolatban minduntalan a sértéssel foglalkozol. A keserűség akkor jelentkezik, ha az ember túlságosan sokáig vesztegel az elszenvedett bántásnál; annak eredménye, ha nem vagy kész megbocsátani annak, aki azt okozta.”

Lou Priolo a férjekről írt kiváló könyvében több lépést ajánl a megbocsátással kapcsolatban. Az első, annak a felismerése, hogy vétettem a házastársam ellen. Aztán az is fontos, hogy világosan és érthetően a tudomására hozzam: felismertem, hogy hibáztam. Például így: „Helytelen volt, hogy nem hallgattalak meg, amikor beszéltél hozzám.”

Nem árt, ha konkrétan fogalmazunk: „Igen, büszke és kemény voltam veled, bánatot okoztam neked.” Hogy ez aprólékos és időigényes? Igen, mert a valódi értékek megszerzése többletmunkát igényel, egy jó kapcsolat nem pottyan csak úgy, magától az ölünkbe.

Gondoljuk végig, mi lett volna a helyes viselkedésmód, mert ezzel adhatjuk jelét, hogy készen állunk a változásra. Például: „Azonnal le kellett volna halkítanom a rádiót, amikor azt mondtad, hogy fáj a fejed.” Ezt követően jöhet a bocsánatkérés. Nem az „Elnézést!”, hanem a „Bocsáss meg, kérlek!”.

A sértett félnek ezek után azonnal és szívből meg kellene bocsátania. Ettől kezdve úgy adhatja bizonyítékát bocsánata valódiságának, hogy többé nem emlegeti az ügyet negatív, szemrehányó módon.

Ez alól azonban lehetnek indokolt kivételek is. Az évek során többször előfordult, hogy mélyen megbántottam a feleségem. Amikor szembesített ezzel, a bocsánatát kértem, amit szívesen meg is adott nyomban. Egy nő lelkéből azonban nem lehet egy egyszerű kézmozdulattal kitörölni ilyesfajta dolgokat. A szív akaratlagos megbocsátása egy pillanat alatt végbemehet, a léleknek azonban – különösen nők esetében – még időre lehet szüksége.

„Jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk meghozza jutalmát. Ha elestek, az egyik a másikat fölsegítheti. (…) És ha valaki megtámadja az egyiket, ketten szállnak vele szembe. Mi több: a háromágú kötél nem szakad el egyhamar.” – a Prédikátor Könyvének ezzel a biztatásával indultunk neki tizenhét évvel ezelőtt a kapcsolatunknak.

A hármas kötél azt a házasságot jellemzi, ahol Isten van a középpontban, ahol a házasfelek a Teremtő fele fordulva haladnak együtt a közös úton. Egy férfi és nő kapcsolata, a kettős kötél gyenge és sérülékeny, éppen ezért könnyen szakad: az összeszokás, összecsiszolódás, folyamatában előjönnek a hibák, a gyengeségek, a különbözőségek.

Az elmúlt években gyakran recsegett-ropogott házasságunk köteleinek fonala, sokszor égtek, perzselődte a szálak a konfliktusaink hevében, de a harmadik, a másik kettőt átfonó, átszövő mennyei szál mindeddig megtartott, összefűzött. Ha Istenhez fordultunk, az Ő segítségét kértük, még ha gyengék is voltunk és nem volt elég szeretetünk, türelmünk, békességünk, reménységünk – Ő segített. Volt, amikor azonnal, máskor később, időnként üzente, hogy várjunk még egy keveset, de aztán az éppen megfelelő időben érkezett.

Kertész Tibor

(Megjelent a Háromszék napilap 2017. május 25-i, június 8-i, június 15-i, június 22-i, június 29-i számában)

TÁMOGATOM

TÁMOGASSA MUNKÁNKAT!

Hasznosnak találta a fenti írást?

Ha igen, akkor kérjük, támogassa médiamissziónkat!

A honlapunkon, Facebook-oldalunkon megosztott üzeneteink és a Reggeli csendesség videóelmélkedés naponta több ezer emberhez jut el.

Segítsen nekünk továbbra is eljuttatni Isten szavát, a családról, a házasságról szóló örömhírt az emberekhez. Fennmaradásunkhoz szükség van az Ön adományára is!

Támogassa a Gyulafehérvári Főegyházmegye családirodáját még ma!

TÁMOGATOM