„Napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték: »Hol van a zsidók most született királya? Mert láttuk csillagát felkeltében, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.«” (Mt 2,1-2)
Jézus földi életének kezdetén és végén is a pogányok hirdették királyságát. A napkeleti bölcsek voltak az első nem zsidók, akik megkeresték Jézust, akik azért jöttek, mert már az égitestek is hirdették a Király születését.
Aztán egy fél emberöltő múlva Pilátus rendelkezésére a keresztre feszített Jézus feje fölé erősítik a táblát, amelyen ez áll: „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. És a római helytartó ebből a zsidó főpapok tiltakozására sem engedett.
Annak ellenére, hogy hajlandók vagyunk-e elismerni Jézus királyságát vagy sem – Jézus a Király. Azért jött, hogy uralkodjon mindaz fölött, ami az Övé, az Ő tulajdona. Erről tanúskodik a Máté és Lukács evangéliumokban megjelenő „származási levél” is. Eszerint Jézus, aki nemcsak Ábrahámnak, hanem Ádámnak is leszármazottja, nem csupán a választott nép, hanem az egész emberiség történetét teljessé tette, és a világ Megváltójaként jelent meg a földön.
Jézus földi életének egyik legdicsőségesebb pillanata a jeruzsálemi bevonulása volt, amikor szamárháton ülve fogadta az ujjongó tömeg dicsőítését: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” (Lk 19,38). Bár akkor sokan nem értették meg, hogy Jézus királysága nem e világból való, mégis királynak kijáró tisztelettel illették. Nekünk, akik már az egész újszövetségi történetet ismerjük, még inkább okunk van rá, hogy térdet és fejet hajtsunk a Királyok Királya előtt, hogy hódoljunk előtte, hogy dicsőítsük Őt.
Jézus alázatos Királyként állt elénk itt a földön, de erős Királyként vissza fog majd térni, hogy visszavegye mindazt, ami teljes joggal Őt illeti. János apostol révén egy kicsit be is pillanthatunk a mennybe, amikor azt olvassuk: „Egyszerre egy fehér ló jelent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. (…) Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: Királyok Királya és Urak Ura.” (Jel 19,11.16). A dicsőség Királya türelmesen várja az időt, amikor újra eljön, hogy megalapítsa királyságát.
A modern bálványok, a véleményvezérek, influenszerek, a háttérből irányító és manipuláló médiacsászárok korában mi a Királyok Királyát imádjuk, aki minden tiszteletet és dicsőséget megérdemel és meg is kapja azt a mennyei seregektől, az angyalok és szentek kórusától. Ki a Dicsőség Királya? A neve Jézus Krisztus. Őt várjuk!
ELMÉLKEDÉSHEZ, BESZÉLGETÉSHEZ:
– Az egész világegyetem a Királyok Királyát imádja – de mi, emberekként gyakran elszalasztjuk ezt a lehetőséget. Mert annyira magunkra figyelünk, annyira önteltek, gőgösek vagyunk, vagy éppen mások miatt bosszankodunk – különösen az év ezen ünnepre készülő, de leterhelt, nyüzsgő, zsivalygó időszakában. Ma ne önmagadra nézz! Vedd le a tekintetedet magadról és tekints a Dicsőség Királyára. Dicsőítsd ma Őt az életeddel!
– Mikor „uralkodik” családunkban, közösségünkben Krisztus békéje?
– Van-e emlékezetes Eukarisztia előtti hódolat élményem? Házaspárként vagy gyermekeinkkel együtt hogyan szoktuk kifejezni hódolatunkat?
– Gyakoroljuk ezt a rövid imát, a mesékre emlékeztető szavakkal mondjuk ki szívből Jézus Krisztusnak: „Életem, halálom… kezedbe ajánlom”.
IMÁDKOZZUNK!
Legnagyobb Király,
Téged illet minden tiszteletet és dicsőség! Bocsáss meg, hogy sokszor olyan énközpontú vagyok, hogy gyakorlatilag megtagadom a Te királyi mivoltodat. Mekkora kiváltság, hogy imádhatlak, hogy dicsőíthetlek Téged! Köszönjük az arra vonatkozó reménységünket, hogy egy nap imádni fogunk Téged az angyalok és a szentek seregével együtt, akik előttünk járnak, és ott vannak a Te dicsőséges tróntermedben. Alig várjuk ezt a pillanatot!
Hagyj üzenetet