Mi a családpasztoráció? Hogyan jött létre a családpasztorációs munkacsoport? Miért van szüksége erre az erdélyi családoknak? Szénégető Istvánnal, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családreferensével többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk. A családpasztorációért felelő lelkipásztor Sepsiszentgyörgy szülötte, 1998-ban Gyulafehérváron szentelték pappá, jelenleg a marosvásárhely-remeteszegi Szent Család-templom plébánosa.
Tizenhárom évvel ezelőtt egy hétvégi brassói beszélgetés ideje alatt megszületett a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Munkacsoportja. Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre? Hogyan kerültél kapcsolatba a családpasztorációval?
Az első szavak, amelyek eszembe jutnak válaszként: édesanyám, édesapám, szüleim, gyermekkorom. Ezek a valóságok életünk talán legdrágább és legszentebb ajándékai. Olyan családból származom, ahol nem volt nehéz megtapasztalni az élet nagyszerűségét, a szülői szeretet ingyenességét, a családi élet szépségét. Papi hivatásommal együtt valamiképpen társult ehhez a család természetes szeretete, egy isteni meghívás, hivatás a hivatáson belül, ami arról szólt, hogy tanulmányozzam a házasság szentségét és a házasság szentségére épülő keresztény családeszményt – úgy is, mint házasságteológia és úgy is, mint családpasztoráció.
Rövid, kétéves segédlelkészi szolgálat után a főpásztor megbízásából Rómába mentem tanulni, a Pápai Lateráni Egyetem házasságteológiával és családpasztorációval foglalkozó II. János Pál Intézetébe. Így a család került életem középpontjába, lelkipásztori érdeklődésemnek, papi hivatásomnak fő iránya a családok szolgálata lett.
Rómából való hazatérésem után, 2002-ben kezdtem ezzel következetesebben, szervezettebben foglalkozni, de ez volt a főpásztortól kapott küldetésem és megbízásom is.
2003 januárjában egy brassói hétvégi megbeszélésen volt egy Isten közelségében, de ugyanakkor emberek barátságának a közelségében is megélt szép tapasztalatom, akkor úgy éreztem, hogy a papság szentsége és a házasság szentsége egymást kiegészítik, egymást táplálják, szolgálják. Ott történt az első közös álmodozás, tervezés, amiből egy struktúra is született, amit most úgy nevezünk, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságán belüli családmunkacsoport.
Ez a családok lelki gondozásával, lelkipásztorkodásával foglalkozó közösség, akik az egyháztól kapják a küldetést, hogy a maguk helyén, plébániáján szervezetten, egységben az egész egyházmegyében elinduljanak, cselekedjenek ebben a szolgálatban. Ebből az első találkozásból, beszélgetésből születtek az első hétvégék, rendezvények, konferenciák, táborok.
Családpasztorációs Munkacsoport vagy más néven Magcsoport. Honnan származik a név?
A „mag” szóról eszünkbe juthat a magvetés, hiszen a legfőbb feladatunk Jézus Krisztusnak, az Ő személyének, az Ő igéjének, igazságainak hirdetése a pasztoráció eszközeivel, egyfajta családi katekézis formájában.
Hivatalosan a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságának vagyunk a családmunkacsoportja, másik öt munkacsoport mellett. Részt veszünk a bizottság tanácskozásain, itt szoktuk az egyházmegye szintjén tevékenységeinket összehangolni, ugyanakkor itt kapunk inspirációt, útmutatást tevékenységeink kapcsán.
Jogi személyiséggel rendelkező, főegyházmegyei illetékességű intézmény vagyunk, szerepünk és tevékenységünk koordinatív a főegyházmegyében, az érsekség internetes oldalán úgy jelenünk meg, mint Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda, szervezetünknek honlapja is van, a www.csalad.ro.
Milyen célkitűzései vannak a családpasztorációnak, milyen programokat szerveztek?
Víziónk és célkitűzésünk Krisztus szorosabb követése, az evangélium és egyházunk házasságra és családra vonatkozó igazságainak feltárása, megismerése, megismertetése, életre váltása és hirdetése. Célunk a családegyház, az Ecclesia Domestica megvalósulása, a gyermekáldás és a népesedési kérdés elősegítése.
Családpasztorációs rendezvényeket szervezünk: családos tábort, amelyet idéntől szülőiskolának, családkatekézisnek neveztünk. Férjeknek, édesapáknak, feleségeknek, édesanyáknak szervezünk lelki hétvégét, illetve családkonferenciát, ahol képzést és továbbképzést próbálunk biztosítani. Emellett a nehéz helyzetben élők, elváltak, az elváltan újraházasodottak, az özvegyen élők, a soha meg nem házasodók vagy a társukat, párjukat keresők számára is szerveztünk lelki napokat, hétvégéket.
Néhány évvel ezelőtt kibontakozott egy sajátos kezdeményezés, amelyet egy magyarországi program alapján vettünk át, ez a Boldogabb családokért nevet viselő iskolai programunk, amely kifejezetten a jegyességre, a szent házasságra készülőket szólítja meg iskolai keretek között.
Valamiképpen így körvonalazódik az, amit munkánknak, feladatunknak látunk. Ezenkívül a mi feladatunk az is, hogy lelkipásztoroknak és plébániáknak felkínáljunk konkrét segítséget, ezáltal támogatást nyújtsunk a házaspárok és családok vagy ezek csoportjainak, közösségeinek fenntartásában, működtetésében.
Plébániák vagy egy-egy település önkormányzata által szervezett családnapokon is részt veszünk, elmélkedést viszünk, biztosítjuk az ilyen napok lelki részét, csoportos tevékenységeit, de ugyanakkor szélesebb körben arra is törekszünk, hogy hallassuk hangunkat a társadalom életében, a szentségi házasságra épülő családeszmény és a katolikus egyháznak a házasságra és családra vonatkozó tanítását képviselve.
Úgy tudom, hogy a programok lebonyolításában önkéntes házaspárok, szerzetesek, papok segítenek.
Minden egyházmegyében a püspök gondoskodik arról, hogy legyen családreferens pap és/vagy szerzetes és/vagy házaspár. Ezek fő feladata az, hogy az egyházmegyében koordinálják és segítsék a családpasztoráció több területre kiterjedő tevékenységét, illetve integrálják a már meglévő, ugyanilyen irányú, ihletettségű kezdeményezéseket. Családirodánk Marosvásárhely székhellyel jelenleg három főállású munkatárssal működik.
A szolgálat lelkét jelenti, hogy vannak olyan önkéntes házaspárok, akik vállalják, hogy közösbe teszik, mások szolgálatára felajánlják szabad idejük egy részét, tudásukat, az általuk megtapasztalt jót tovább adják. Mindenkinek ugyanúgy van munkahelye, családja, állapotbeli kötelessége, mint bárki másnak, mégis fontosnak érzi, hogy cselekedjen, tegyen valamit másokért, családokért, népünkért. Fontosnak érzi, hogy valahol az egyházmegyében részt vegyen egy hétvégén és a tapasztalataival, egyszerű jelenlétével hozzájáruljon ahhoz, hogy más házaspárok, akiknek erre talán még nagyobb szüksége van, lelkileg feltöltődjenek, kapcsolatukban megerősödjenek. Segíteni őket abban, hogy gondolatban visszatérjenek ahhoz a szent pillanathoz, amikor házasságot kötöttek Isten szent oltáránál, és abból megújulva új erőre kapjanak. Szent dolog ebben segítőnek lenni, aki ebben szolgál, annak házassága is új erőre kap.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye családmunkacsoportja idén április első hétvégéjén tartott ilyen találkozót. Talán nem ez a legjobb, legtökéletesebb módszer, de mégis nagyon sok gyümölcs születhet a beszélgetésből. Akkor azt láttuk, a családpasztorációban van néhány dolog, amit azonnal abba kell hagyni, mert most nem erre van szükség egyházmegyénkben. Láttunk azonban néhány dolgot, amely annyira jó és fontos, mint a mindennapi kenyér, ezeket folytatni kell. Ezen kívül találtunk olyan új elemeket is, amivel eddig soha nem foglalkoztunk, így azt is megnéztük, hogy nem kellene-e új irányokba elindulni.
Most azonban úgy éreztük, hogy a szülők szerepéről, az édesanyai, édesapai hivatásról kell még többet beszélnünk. Úgy döntöttünk, hogy szülőiskolákat igyekszünk életre hívni. A nevelés sokrétű kérdéseiről, feladatairól szeretnénk családcsoportokban, egyházi közösségekben termékeny gondolkodást, folyamatokat elindítani. A gyermekáldás lelki és kapcsolati hátteréről, fontosságáról, népesedési kérdésekről kívánunk pontosabban, többet szólni.
Gondolkodunk egy Harmadik gyermek program indításán is. Szeretnénk ebben településenként a helyi önkormányzatokkal együtt megkeresni annak módját, hogy a gyermekvállalási kedv növekedését megcélozzuk. Augusztusban a szelterszfürdői családos táborunkat ennek az égisze alatt szerveztük meg. Ez jó irányba indította el a gondolkodást, és azt szeretnénk, hogy a főegyházmegyében, Erdély földjén egyre több ilyen szülőiskola legyen. Talán van erre példa a civil szférában máshol is. Mi ehhez szeretnénk most kapcsolódni és felzárkózni. A szülő-gyermek kapcsolat, a nevelés, a nemzedékek összetartását, a kis és nagy családok minél konkrétabb megerősítését a magunk módján igyekszünk előmozdítani.
Időnként részt veszünk a Magyarországon évente novemberben megrendezett családkongresszuson is. Ez a három-négy nap jó alkalom arra, hogy személyesen is találkozzunk, beszélgessünk az ottani egyházmegyék családreferenseivel is.
Itt mindenképpen meg kell említenem, hogy nagyon őszinte, baráti kapcsolat fűz minket Bíró László püspök úrhoz, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspökéhez, aki szerintem a magyar egyháznak mindenképpen egy prófétai hangja. Az ő szavára – család témában – érdemes akár a világhálón keresztül is odafigyelni, elmélkedéseit, tanításait meghallgatni.
Október 17-én, hétfőn meghívásunkra ellátogat Csíksomlyóra, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye lelkipásztorainak továbbadja Ferenc pápának a családi szeretetről szóló Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdítását. Megpróbálja azt „aprópénzre váltani”, a mi nyelvünkre és valóságunkra lefordítani. Lelkipásztorként nemcsak tanulni megyünk el erre a találkozóra, hanem próbálunk feladatokat is kitűzni nemcsak a családpasztoráció, hanem minden közösség, minden plébánia számára.
Az új dokumentumot most kell feltárni, most kell kézbe venni és elolvasni, ugyanakkor én úgy érzékelem, hogy az Amoris Laetitia nem képvisel nagy újdonságot, főként nem tanbelit. Ami viszont más, az a dokumentum stílusa, vonalvezetése. Kulcsszavai az „elkísérni” és „megkülönböztetni”, az ignáci lelkiségből ismert fogalmak. Ez a buzdítás meghív arra, hogy emberi, együtt érző szóval, és persze a katekézis és evangelizáció eszközeivel együtt haladjunk a jegyesekkel, házaspárokkal, családokkal.
Hagyj üzenetet