👁‍🗨 20

HARMADIK KATEKÉZIS – NÁZÁRET: TERMÉSZETESSÉ TENNI A SZERETETET

Az idő, melyet Jézus Názáretben, a Szent Családban töltött, új megvilágításba helyezi valamennyi család életét: az élet látszólag jelentéktelennek és értelmetlennek tűnő mindennapi ritmusa a család sajátos hivatásának új megvalósítási formájaként fogható fel: természetessé tenni a szeretetet. Gondolunk erre valaha is?

Minden, amit nap mint nap megélünk otthon, a munkahelyen, az iskolában, még ha látszólag nem kapcsolódik is közvetlenül a hit továbbadásának feladatához, valójában lehetőségünk arra, hogy „a szeretetet és ne a gyűlöletet tegyük természetessé, hogy a kölcsönös segítést és ne a közömbösséget vagy az ellenségeskedést tegyük általánossá” (Ferenc pápa: Katekézis, Szent Péter tér, 2014. december 17.). Ahogyan az alatt a harminc év alatt Názáretben történt, úgy történhet családunkban is, és minden más helyen, ahol időnket töltjük.

A katekézis teljes szövege PDF dokumentumban ITT érhető el!

Forrás: MKPK Családügyi Bizottság/Magyar Kurír

TÁMOGATOM

ADOMÁNYÁVAL MISSZIÓNKAT SEGÍTI

Ha teheti támogassa a munkánkat. Köszönjük!

TÁMOGATOM