A tinédzserkor különleges, varázslatos korszak. A felnőttek gyakran nosztalgiával gondolnak vissza rá, ám kamaszként lehet nehéz, szomorú időszak is. A serdülők maguk is megszenvedik, túlérzékenyek, kiszámíthatatlanok, sértődékenyek, függetlenségre vágynak, mennének, repülnének, de közben még szívesen bevackolják magukat anya ölébe. A kamaszkor viharos időszakával kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Ezért is érdemes időnként frissíteni a tudásunkat, hogy több megértéssel viszonyulhassunk a gyermekeink fejlődéséből adódó új helyzetekhez.

Jelenleg két kamaszt nevelünk a feleségemmel együtt, és amikor ez szóba kerül egy-egy beszélgetés során, az emberek általában szánakozva mondják: „Ajaj, tudjuk, hogy ez mit jelent!”. Sok szempontból érthető ez a hozzáállás, de a tizenévesekkel való foglalkozás ugyanakkor szórakoztató kihívást is jelenthet.

Segíthet, ha azt mondjuk: a serdülőkorú gyermekeink igenis, többre képesek. És ez most nem elvárás, ezzel nem gyakorolnék nyomást rájuk, hogy még többet és még jobban teljesítsenek, hogy csupa jelest kapjanak vagy hogy ők legyenek a legjobbak az edzéseken. Inkább azt üzenném, hogy nekünk, szülőknek el kell hinnünk, képesek felelősséget vállalni önmagukért és másokért, képesek együttérzéssel élni.

A gyermekeinkkel való jó kapcsolat érdekében felül kell vizsgálnunk a serdülőkorral kapcsolatos tévhiteket, melyekre ráerősít a média is, amikor a kamaszokról úgy írnak, mintha egy furcsa, nehezen érthető, kiismerhetetlen „állatfaj” lennének.

Az első ilyen tévhit szerint a serdülők önzőek. Igen, valóban eléggé önközpontúak. Teljes erőbedobással azon dolgoznak, hogy felfedezzék: kik ők, mi érdekli őket, hogyan fejlődik a testük, mit értékelnek. Emiatt is helyénvaló és érthető, hogy sokat kell gondolkodniuk önmagukon. De ez más, mint önzőnek lenni.

Agykutatók szerint tizenéves korban jelentős változáson megy át az emberi agy, ekkor alakul ki például a gondolkodásmód, és a döntéshozatallal, illetve a mások érzéseinek felismerésével foglalkozó területeken jelentősen megnő az idegsejtek közötti kapcsolatok száma. A serdülők a döntések meghozatalakor más agyterületeket használnak, mint a felnőttek, kevésbé fogják fel cselekedeteik következményeit, empátiaközpontjuk még nem fejlődött ki.

Éppen ezért fontos, hogy a szüleik, tanáraik, nevelőik higgyenek bennük. Kérjük meg őket, hogy segítsenek a ház körül. Ne tűrjük el a durvaságot tőlük pusztán azért, mert tizenévesek, és higgyük el nekik, hogy kedvesek lesznek testvéreikkel. Bevonhatjuk őket olyan tevékenységekbe, közösségi szolgálatba, önkéntes munkába, amelyek elősegítik az együttérzést és a másokkal való törődést. Az önérdek és az önzés nem ugyanaz. Ha elhisszük, hogy tizenéveseink többre képesek, kellemes meglepetésekkel szolgálhatnak.

A másik tévhit, hogy a kamaszok lusták. Igen, valóban sok alvásra van szükségük, és az általános szellemi és fizikai jólétük szempontjából fontos, hogy eleget pihenjenek. Ez azonban nem számít lustaságnak.

A tizenévesek valójában hihetetlenül szorgalmasak lehetnek, ha motiválják őket. Gyakran láthatjuk őket egy-egy képernyő fölött görnyedve, vagy amint szenvtelen arccal simogatják okostelefonjukat, esetleg amint minden cél nélkül, unatkozva ténferegnek a lakásban és a vállukat vonogatják a dühös számonkéréseinkre.
Ilyenkor képesek az őrületbe kergetni a szüleiket, de segítettünk-e már nekik végiggondolni, hogy hogyan kell jobb döntéseket hozni, célokat kitűzni, az idejüket jól beosztani? Ha igazán őszinték vagyunk, gyakran mi, a szüleik is a saját telefonunk képernyőjéről kell felnéznünk ahhoz, hogy észrevegyük: gyermekünk már hosszú ideje a saját készülékét nyomkodja.

A felnövekvő csemetéink életének bizonyos időszakában egy láthatatlan karmester intésére beindulnak a hormonok, felpörögnek az események az agyban, amely gyakorlatilag áthuzalozza önmagát, és mindebből kifelé az látszik, hogy az addig csendes, ki- és beszámítható gyermekünk szinte megőrül. Mintha figyelmeztető táblák alatt élnék az életüket: „Vigyázat! Átépítés miatt zárva!” vagy „Szigorúan őrzött terület! Belépni csak saját felelősségre!”

Serdülőink hangulatingadozásai kiszámíthatatlanná válnak. Míg az egyik pillanatban egészen pontosan elvégez valamit, egy másik helyzetben már egy gyámoltalan kisgyereket találunk, de az is lehet, hogy a rábízott feladat helyett poénból valami érthetetlenül veszélyes, kockázatos dolgot próbál ki.

Mindezek ellenére szülőként, nevelőként a mi dolgunk, hogy megerősítsük tinédzsereinket azzal, hogy elhisszük: többre, jobbra képesek.

Igen, egy kamasz már bevetheti a saját ágyát, rendben tarthatja, takaríthatja a szobáját. Kérjük meg őket, hogy alkalmanként segítsenek vacsorát készíteni, és jó, ha ott a falon egy házimunka-táblázat, amelyben sűrűn szerepel a nevük. Beszéljünk arról nekik, hogy ők is a család része, és a felelősség őket is megilleti. Persze hogy tiltakozni és panaszkodni fognak, főleg eleinte. De ez egy újabb lehetőség arra, hogy megtanítsunk nekik valamit a jó hozzáállás, a türelem és a segítőkészség értékéről.

Keressünk az otthonon kívül is olyan tevékenységeket, amelyek megfelelnek az érdeklődésüknek, és részvételre ösztönzik őket. A nagyfiam múlt nyáron önkéntes munkát vállalt egy sérülteket segítő alapítványnál. Miközben ágyakat pakolt ki-be és bútorokat költöztetett, megtapasztalhatta, hogy bizonyos dolgok nem lesznek „csak úgy” maguktól, hogy a nehéz fizikai munkának megvannak az áldásai, hogy a pénzt nem mindig „keressük”, „találjuk” vagy ajándékként kapjuk, hanem azért időnként keményen meg is kell dolgozni. Jó tapasztalat volt számára, idén is szívesen megismételné.

A tizenévesek tiszteletlenek – panaszkodik sok szülő. Ha ez igaz, akkor érdemes tükörbe néznünk! Persze, minden tizenéves próbálgatja a határait, és valamilyen módon visszaszól és lázad. De ha a tinédzser folyamatosan durván viselkedik a szüleivel vagy másokkal szemben, akkor valószínűleg azért teszi, mert megteheti, mert hagyják őt.

Ne féljünk tudomásukra hozni, hogy viselkedésük következményekkel jár, és legyünk következetesek, kitartóak ebben. Merjük fegyelmezni a gyermekeinket!

A tiszteletlenség mögött ugyanakkor valami más is lappanghat. Ha úgy gondoljuk, hogy a serdülőkorú gyermekünk többre képes, de mégis úgy dönt, hogy továbbra is tiszteletlenül viselkedik, előfordulhat, hogy csalódott vagy szorong valami miatt, és ezt már ajánlatos valamiképpen a felszínre hozni, akkor is, ha be kell merészkedni életének átépítés alatt álló, ingoványos terepére. Tiszteletlenségük valójában segélykiáltás is lehet, hogy foglalkozzon velük már valaki.

Kevés dolog ad akkora erőt egy kisebbrendűségi komplexusokkal, megfelelési vággyal küzdő, bizonytalan, csetlő-botló serdülőnek, mint az, amikor azt mondjuk: hiszek benned, képes vagy rá, és sokkal többre is képes vagy, hajrá, kezdd el! Ajándékozzuk meg ezzel a bátorítással gyermekeinket.

Kertész Tibor

(Megjelent a Háromszék napilap 2021. május 6-i és május 13-i számában)