Ferenc pápa 2020. december 27-én, Szent Család vasárnapján hirdette meg az „Amoris Laetitia Család” szentévet, amelyet 2021. március 19-én, a „családi szeretet szépségéről és öröméről” szóló apostoli buzdítás közzétételének ötödik évfordulóján nyitott meg. A szentévben különféle spirituális, lelkipásztori és kulturális jellegű kezdeményezések révén Ferenc pápa a világ összes egyházi közösségéhez kíván szólni, arra buzdítva minden személyt, hogy legyen a családi szeretet tanúságtevője.

A dokumentum a Szentatya buzdító lelkületű üzenete a házaspároknak, családoknak, amelyben arra hív, hogy soha ne hagyjuk abba a szeretetben való növekedést. Szinte sürgetve kér mindnyájunkat, hogy buzgalommal és odaadással építsük házasságainkat, hogy egyidőben tapasztaljuk meg és tükrözzük vissza Krisztus szeretetét, amely egyaránt örömet okoz a családoknak és az Egyháznak.

Az „Amoris Letitia”-ban leírtakat „ízlelgetve” azonnal éreztük Ferenc pápa együttérzését a házaspárok, a családok iránt, és azt is, hogy ezek a gondolatok nem jámbor közhelyek, hanem a házasokkal való beszélgetésekből, a gyóntatószékben hallottakból, tapasztaltakból táplálkoznak. A hétköznapi helyzetekben is alkalmazható bölcsességek arra ösztönözhetik a házaspárokat, hogy ismerjék fel a házasság szépségét és Isten megnyugtató jelenlétét a nem mindig kiegyensúlyozott és időnként békételen hétköznapokban.

Különösen, a Pál apostol „Szeretethimuszára” alapozó 4. fejezet az, amely inspirál, de kihívást is jelent: áldozatosabb szeretetre hív meg bennünket saját házasságunkban, gyermekeink nevelésében. Ferenc pápa azt üzeni: ha megpróbáljuk Isten szemével látni, szeretettel elfogadni egymást olyannak, amilyenek vagyunk, ha őszintén meg tudjuk bánni a tévedéseinket, bűneinket, és meg tudunk bocsátani egymásnak – közelebb kerülünk Krisztushoz és egymáshoz.

Reméljük, hogy a ma kezdődő, több hónapon át tartó utazásunk, az elmélkedések, a gondolatébresztő kérdések és imák hozzáférhető eszközt biztosítanak a házaspárok számára, hogy együtt olvassák és elmélkedhessenek Ferenc pápa üzenetén, és növekedjenek egymás iránti szeretetükben.

A Szentatya nem javasolta az „Amoris Laetitia” „átfutó, gyors olvasását”, inkább azt akarta, hogy a családok imádságosan és figyelmesen olvassák, különös figyelmet fordítva a sajátos szükségleteik szempontjából meghatározó részekre.

Tudjuk, hogy a házaspároknak nehézséget jelent, hogy megfelelő időt találjanak a közös elcsendesedésre, a befele figyelésre, ezért csak heti két alkalommal (hétfő és péntek reggel) jelentkezünk egy-egy új elmélkedés-imádság párosítással.

Arra bátorítunk, hogy ha ez még nem is annyira egyszerű számotokra, mégis merjetek kísérletezni a közös imával! Nem feltétlenül kell együtt imádkozni a teljes elmélkedést. Lehet először a személyes imádság idején olvasgatni az elmélkedésre indító kérdéseket, majd később a nap, a hét folyamán összejönni egy beszélgetésre, elcsendesedésre, imádságra. Talán csak tíz-húsz percre, de az egy kegyelemteljes időszak lesz az életetekben, amikor Isten áldását kérhetitek a párkapcsolatotokra, családotokra, a szeretetetek növekedésére.

Ehhez kívánunk kitartást!

Kertész Marika és Tibor

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 1. RÉSZ          AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 2. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 3. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 4. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 5. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 6. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 7. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 8. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 9. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 10. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 11. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 12. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 13. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 14. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 15. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 16. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 17. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 18. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 19. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 20. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 21. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 22. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 23. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 24. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 25. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 26. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 27. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 28. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 29. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 30. RÉSZ

AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 31. RÉSZ         AMORIS LAETITIA HÁZASPÁROKNAK – 32. RÉSZ